Időről időre van valamilyen gasztro-kattanásom. A világháló, a gasztromagazinok és -blogok hatására egy-egy étterem, étel, hozzávaló annyira foglalkoztat, hogy addig nem nyugszom, míg megfogom, megszagolom, hozzáérek, beleharapok - egyszóval: megtapasztalom.

Ilyen mániákusan ragaszkodtam a péksütemények netovábbjához, a bägelhez is. Órákat képes vagyok ilyenkor az interneten böngészni receptek és lelőhelyek iránt kutatva. „Tudományos kutatásom” során pedig mindig visszatérő elem volt a Budapest Bägel, tehát nincs mese, hipotézist kell felállítani:

"A Budapest Bägel isteni bagelt kínál kicsiknek és nagyoknak, fiúknak és lányoknak."

Ide kvalitatív módszer kell! Budapesti látogatásomkor természetesen - szorgalmas bölcsész múltamból kifolyólag – napirendre tűztem e street food étterem meglátogatását.

Januári hideg van. Útitársam és idegenvezetőm-unokatestvérem, Zsolti. A fővárosi utcákat rójuk. A Baross utcában körözünk, a kirakatokat pásztázzuk, de nem találjuk. Egyszer csak, mint egy gyerek, aki a karácsonyfa alatt megtalálja a hőn áhított kisvasutat, felkiáltok: "Ott van!" Nagyon jól esik belépni. Finom meleg van. A kicsi helyiségbe nehezen férünk be, mert ma (is) rajtunk kívül sokaknak esett a választása az édeskés péksüteményre.

Lazacosat rendelek, Zsoltit a kacsamájasra beszélem rá.

Eszter barátnőm fogalmazta meg egyszer, hogy vannak olyan ételek, amiket fogyasztva egyszerűen szomorúak leszünk, ha jól lakunk, mielőtt elfogyna tányérunkról. Én – bár eszméletlen mennyiségű ételt tudok szemvillanás alatt eltüntetni – sok étkezéskor érzem ezt. Itt sem volt máshogy. Hatalmas adagot kapunk. A téli hideg ellenére kint fogyasztjuk. A fehér, faajtóból készült rusztikus asztal mögé ülünk le, kezünkben a lyukas, telepakolt pékáruval. A dizájn egyébként nagyon vagány. Rusztikus, kicsit vidéki, kicsit romantikus. Na, és a fekete kutya! Barátságos, szívet melengető. Nagyon szeretem azt is, hogy a Budapest Bägel arculatát tekintve is nagyon fiatalos és hullámtörő. Közösségi oldalukon nem csak a szendvicsekről készült fotókat, de zenéket és cikkeket is megosztanak. Így megy a 21. századi ízlésformálás. Remélem sokan fogékonyak rá!

Szerintem (maximum 5 szakácssipka):  

Naná, hogy otthon reprodukálni akarom. Anyai segítséget hívtam hozzá, mert a rostán végül fennakadt recept végigolvasásában is elfáradtam.

"Ez egyáltalán nem bonyolult." - mondja anyukám, aki szobafestés és takarítás közben csak úgy ebédre szokott egy kis rétest nyújtani…a halászlé mellé.

Tényleg nem az, csak hajszálpontosan kimérjük, összekeverjük, állni hagyjuk, kelesztjük, formázzuk, megint pihentetjük, átfordítjuk, simogatjuk, beszélgetünk vele, kifőzzük, magokkal szórjuk, körbemutogatjuk, sütjük, állni hagyjuk.

Mikor egyedül sütöttem ezt a receptet követtem.

És ez lett belőle:

Nagyon kézművesre sikeredett, ugye? :)

*Erus