[caption id="" align="aligncenter" width="625"]
A bohém, és nem is pucér szakács, Jamie Oliver.[/caption]
Tizenéves koromban, a gasztroforradalom szele nemhogy meglegyintette, de mintha el is kerülte volna baráti körömet és családtagjaim jelentős részét. Ekkor a "Mi volt a vacsi?" kérdésre az egyszerű "Spagetti." választ kaptam, amit sosem tudtam dekódolni, mert számomra ez csak egy alapanyag, amit millióféleképpen készíthetünk el - az ellenoldalnak viszont csakis a paradicsomos, darált húsos (INSTANT porból készült) eledelt jelentette (azt hiszem). Az egyik magyar nyelvű ismeretterjesztő csatornán ez idő tájt bukkant fel a bohém, folyton vicceskedő, lendületes és nem is pucér szakács, Jamie Oliver.
Konyhatündér anyukámmal és a gasztronómia iránt roppantul érdeklődő apukámmal szinte egy adást sem hagytunk ki. A legelső étel, amit elkészítettem Jamie után szabadon a zöldborsós, garnélarákos rizottó volt. Fenti állításomat alátámasztandó azt is megosztom veletek, hogy mikor apukámat a boltban garnélarák vásárláson „kapta” egy rokonunk, kikerekedett szemekkel csak annyit kérdezett: „Na, mit talált ki már megint ez a gyerek?”
A brit szakács iránti rajongásom ekkor kezdődött. Ezt követték a szakácskönyvek és még több elkészített klassz kis recept. Talán már akkor, olyan éretlen fejjel is megfogalmazódott bennem, hogy egyszer valahogy el kell jutnomJamieegyik éttermébe.
Bár tizenkét évet kellett várnom rá, megtörtént.
Leeds-ben élő unokatestvéremet látogattam meg egy kisebb társasággal 2015 telén. A repülőjegy lefoglalását követően félénken felvetettem a társaságnak, hogy ha már úgyis ott vagyunk, igazán lehetne az egyik este programja a Jamie’s Italian Leeds. Bejött! Senki sem tiltakozott, így a következő nap már a foglalásunk is megvolt.
Nagyot ugrok. Folytassuk a bejárattól. Ez első élmény az étterem illata. Nem ám az oly sok étteremben tapasztalható, sűrű olajszagú, nehéz ételek illatát hozó, ránk nehezedő ételszag. Ez igazi, valóságos finom ételILLAT volt. Az enteriőr fiatalos, lendületes, színes, vidám. Pont amilyennek Jamie-t is elképzelem. Semmi fakszni, semmi sznobizmus, az asztalon is csak 5 db vizespohár és 5 db textil szalvéta.
A pincér egy fiatal (jóképű) hipszter srác. Nagyon kedves, remekül érzi a határokat. Bár látom, hogy dinamikusnak kell lennie, nagy a sürgés-forgás , mégis hagy időt a választásra, ha szükség van rá, akkor pedig hipp-hopp előbukkan a semmiből is akár. Profi, akin látszik, hogy nem gyötrődve tölti napjait a munkahelyén. Az étlap egy A/3-as kartonlap, szemeim ide-oda cikáznak rajta. Ekkor jön a pánik. Istenem! Én MINDENBE bele akarok kóstolni. Vajon lehet az összes kajából egy kicsit kérni (egy áráért)? Ezen nem mertem sokáig lamentálni, előételnek bolognait kértem. Rusztikus – tényleg szerintem Jamie nagyijának vidéki otthonából kiselejtezett – kékcsíkos tányérban kerül elém. Megvan. Az alfa és omega. Számomra ekkor nyert értelmet a bolognai ragu. A marhahús dominál, a szósz nem édes, inkább pikáns. A parmezán teszi teljessé. A tetejére szórt pirított zöldfűszeres morzsa ropog a fogam alatt. Szomorú vagyok, mikor elfogy.
Főételként jöhet a marha steak káposztasalival (becses nevén: marhahús steak, olasz fűszerezésű sültkrumplival és szivárvány káposztasalival). A választásomat nem tudom megindokolni. Akkortájt steak-kattanásom volt (sajnos azóta sem múlik). Mikor a jókora méretű illatos husit meglátom, újra felderül az arcom. A grillrács sötét csíkokat rajzolt rá, amitől csak még vagányabb. A saláta nem hivalkodó. Az öntet valószínűleg házi majonéz és crème fraîche keveréke. Hűsítően hat, ami jól is jön, hiszen a burgonya chilis. Erre nem számítottam.
[caption id="attachment_1279" align="aligncenter" width="391"]
Pont így.[/caption]
Hallom, hogy a kis társaság beszélget, a hangok pedig értelmüket vesztve egyetlen háttérzajjá mosódnak össze, mert én teljes erőmből csak az ételre koncentrálok . A vacsorához vörösbort rendelünk. Kérlek, bocsássátok meg, de tényleg csak a színére emlékeszem. Nekem nem ez volt a fontos aznap.
Bár az egész angliai utamat szinte az éttermi látogatásnak rendeltem alá, és úgy indultam, az sem érdekel, ha az összes költőpénzemet Jamie-nél hagyom, kellemes meglepetés volt, mikor hozták a számlát! Emberek! Jamie-nél annyiért lehet vacsizni, mint itthon egy hasonló színvonalú étteremben!
Baráti.
Szerintem (maximum 5 szakácssipka): 
Ezek után mit gondoltok hogyan hatott rám, mikor meghallottam, hogy Jamie Budapesten nyit éttermet? :D
Szóval hasonló jókra számítsatok a Budai Várnegyedben is!
Utóirat: A fotót nem én készítettem. Sajnos nem tudom rászoktatni magam, hogy lefotózzam az ételeket az étteremben. Tanulságos viszont, hogy a Leeds-ben fogyasztott fogás épp úgy nézett ki, mint a hálóról letöltött kép. Ez is jellemzője ennek a dimenziónak. Fald az ételt Jamie bármelyik éttermében, a színvonal és az íz stabil.
*Erus
Cikk a Food & Wine-on a budapesti étteremnyitásról itt.
