„A világ folyamatosan forog, a dolgok szüntelen változnak.” Mondta Mazsanna egyik filozofikus beszélgetésünk során. Be kell valljam, hogy igaza van, hiszen nem elég, hogy a magyar futballválogatott jelen van az EB-n, lüktetően van jelen! Ahogy a magyar szurkolók is a bajnokság helyszínein és szerte országunkban. Mintha csak együttes erővel üzennénk a környezetünknek, hogy hé, itt vagyunk! Ne feledkezzetek el rólunk!

Úgy hiszem, hogy csúcséttermeinkkel is ezt üzenjük a hazai és külföldi étteremkritikusoknak és gasztroértőknek. Pár éve hitte volna valaki, hogy gyönyörű fővárosunk öt Michelin-csillagos éttermet tud felmutatni vagy, hogy országszerte olyan magas színvonalú, igényes éttermek között válogathatunk, amelyekről a Gault&Millau munkatársai is elismerően nyilatkoznak?

Egyszóval jók vagyunk. Higgyük is el magunkról! Magyarország kúl!

Az Őrségben található Pajta Bisztróban pedig igazán nagyon könnyű azonosulni ezzel a gondolattal.

Zalából egy mesebeli, kanyargós utakkal, gyönyörű parasztházakkal, árnyékos erdőkkel, dombos szántóföldekkel és a Cser-völgyi patakkal tarkított út vezet Őriszentpéterre.

A Pajtában jelen van az, aminek néhány vendéglő, fogadó, kocsma még híján van – a koncepció.

Az épület, a hatalmas, erdőségig nyúló telek, a fonott karosszékek bennük a pihe-puha párnákkal, a fa asztalok és rajtuk a friss virág, a hímzett tányéralátét, az ezüstösen csillogó villa és kés, a lépcső melletti lámpások, az épületet szegélyező fűszernövények, a rajztáblára erősített, barna papírra nyomtatott étlap példás egységet alkotnak. Ha csak fotót látok egy-egy részletéről, akkor is gondolkodás nélkül vágom rá: Pajta, Őriszentpéter.

[caption id="attachment_600" align="aligncenter" width="602"] Ebéd utáni sziesztára is van lehetőség![/caption]

Az ételekről talán elég lenne annyit írnom, hogy a Pajta séfje, Söre Csaba pályafutása a Michelin-csillagos Costesben kezdődött. Persze nem hagyom ennyiben.

Előételként a tárkonyos bárányhúslevest választottam húsával és zöldségekkel. Belekóstolva rögtön egyetemi professzorom, a Mississippi-állambeli Margaret McMullen szavai jutottak eszembe, aki egyszer szórakozottan azt mondta: az a közös bennetek, és bennünk mississippiekben, hogy mindent szétfőzünk. Szívesen megkóstoltatnám a kiváló írónővel az élénk színű, ress, roppanós zöldségekkel teli levest, fenti állításunkat is alátámasztandó – tényleg minden változik.

Főételnek a tengeri sügért kértem babokkal. Olyan jó néha kitekinteni és látni azt, hogy egyetlen alapanyagból mennyi minden más is készíthető. A tarkababból nem csak leves és főzelék, de finom püré, zöldbab testvéréből pedig roppanós, párolt, petrezselyemmel szórt köteg is tálalható.

Az édességre már nem maradt szabad kapacitásom. Gondoltam mindaddig, amíg belekóstoltam a brownie-ba (amit itt nagyon helyesen csokitortának hívnak), amit Ő rendelt, majd pirulva fordultam a felszolgáló hölgy felé ezen szavakkal: „Inkább mégis kérek.”

A Pajtában a hangulat nagyon családias. A desszert fogyasztása közben a fiatal pincérhölgy a Pajta kutyájáról mesél bájosan, mosolyogva. A mellettünk ülőknek pedig kérésükre az étterem történetét foglalja össze pár mondatban.

Meleg szívvel ajánlom a Pajtát mindenkinek, aki egy étteremtől nem a rántott hús és piri buri kombinációt várja el, kisgyermekeseknek, akik élvezni szeretnék az ételt, amíg a gyerkőcök a hatalmas füves területen labdáznak, fiatal pároknak, akik egy romantikus délutánt szeretnének egy meghitt helyen eltölteni, életrevaló nyugdíjasoknak, akik nyakukba veszik az Őrséget, a külföldről hazatérőknek, hogy lássák: minden változik, jó helyen vannak…jó helyen vagyunk!